Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Lótusz

2016.03.13

Nagyon sok kultúra a megvilágosodás, a tisztaság, a béke és a szépség szimbólumaként tekint a lótusz virágára.

 

Egyiptomban is csupa jelkép a lótuszvirág: szépség, tisztaság, gazdagság. Különösen fontos volt, mint a temetési szertartások kelléke, valamint fogadalmi felajánlás. Főleg az oroszlánfejű Szekhmet istennőnek ajánlottak lótuszvirágot. Épületeiket lótuszvirágokkal díszítették, Oziriszra lótuszkoronát adtak.

Az egyiptomi papíruszok elmondják a teremtés történetét is, ami egyértelműen indo-európai kapcsolatokra mutat. Kezdetben semmi más nem volt, csak az ősvizek. Amikor Ptáh elhatározta, hogy megkezdi a teremtést, előhozott a vízből egy lótuszvirágot, ezen ült Nofertum, Ptáh és Szekhmet istennő fia, akit felkelő napnak és virágbimbónak is neveznek. Ezután Nofertum folytatta a teremtést. Szép ifjúnak ábrázolják, fején lótuszvirággal.
Egy másik teremtéstörténet szerint Uatcset kígyó volt az első lény, aki körültekergőzött az ősvizekből felbukkant lótuszvirágon.

Lótuszvirágból születettnek nevezik Hóruszt is, ezért díszítették lótuszfejes oszlopokkal a templomait. A lótusz-oszlopon sziszegő kígyó Uatcset, Hórusz egyik segítőtársa, vagy maga Hórusz.

 

A régi görögök főleg dekoratív célból ábrázolták a lótuszvirágot, különösen Ióniában. Úgy tudták, hogy a túlvilágon, az elüszioni mezőkön mindenféle színű aszfodélosz, vagyis lótusz nyílik. Talán még emlékeztek arra, hogy testvérnépük, az indiai vagy védikus árják milyen magasra értékelték ezt a virágot, csakhogy a közvetlen kapcsolat megszakadt, az emlékezés elhalványult, és a szépség már csak valahol nagyon messze ködlött fel - a túlvilágon.
A lótusz a vízben szegény görög szigeteken is megtermett, gyökerét és magvát a görögök is megették; sőt azt is mondják, hogy ez volt a fő táplálékuk a gabonafélék meghonosodása előtt. Később már csak a szegényeket nevezték így: lotofági, lótuszevők. Rejtélyes, hogy a lótusz miért vált a felejtés szimbólumává.

 

A korai buddhizmusban nem volt szükség a lótuszra, mint a vizek, megújuló élet és termékenység jelképére, hiszen az egész anyagi világot illúziónak tartották, úgy, ahogy van. A sokezer éves irodalmi és művészeti konvenciókat azonban a buddhisták sem kerülhették ki, így már a Buddha életrajta a Lalitavisztara is megemlíti, hogy amikor Buddha megszületett, hét lépést tett, és azonnal lótuszvirágok fakadtak a lépéseiből. Igen hamar lótusztrónra ültették, és a kíséretét alkotó természetszellemeket elborították a lótusz-szimbólumok.
A Mahájana-buddhizmus egyik Bódhiszattvája Padmapáni, lótuszkezű vagy aki lótuszvirágot tart a kezében. A művészek valószínűleg az indiai Krisna-Visnu ábrázolásokat vették mintául, mert Padmapáni nemcsak lótuszt tart, de lótuszon áll a tribhanga, a három ívben meghajlott tartásban, ami megfelel az indiai szépségideálnak. A lótusz a tisztaság, a teremtő erő, és a tanítások terjesztésének a szimbóluma. De kapcsolatos a lótusszal a csakra vagy kerék is, amelyet a küllők mintegy szirmokra osztanak; a jógában csakráknak nevezett erőközpontokat is lótuszvirágoknak ábrázolják.

Egyes Bódhiszattvák és szentek lótuszban születtek, köztük is a leghíresebb Padmaszambhava, aki először hirdette a buddhizmust Tibetben.
Tibet zord hegyei között nem él meg az indiai lótusz, még a híres mantra, az Om mani padme hum is Indiából származik. Mani nem más, mint Csintámani, a minden kívánságot teljesítő drágakő, padmá pedig a lótuszvirág, amely magát a Buddhát, a megtisztult elmét és a kibontakozó lelki látásmódot jelenti. Egy régi indiai istennő, Mahápadmá is eljutott Tibetbe, mint dákiní vagy varázslónő.

 

Látogassunk el még Kínába és Japánba is. Kínában Hüj-jüan vezette be Amitábha tiszteletét a 7. sz-ban. Amitábha az úgynevezett nyugati paradicsomban, a Szukhávatiban uralkodik. Itt minden élőlénynek van egy lótuszvirága, amely aszerint nyílik ki vagy csukódik össze, hogy az élőlény közeledik a megvilágosuláshoz, vagy távolodik tőle. Amitábha azonban végtelenül kegyes, és mindenki megszülethet Szukhávati lótuszvirágában, aki benne hisz, és állandóan a nevét ismétli. Ezért is, meg mert filozófiájukat a Szaddharma pundarika szútrára, a Jó törvény lótusza tanítására alapozták, Amitábha híveit elnevezték Lótusz-szektának. Gyakorlatilag az első helyen áll a kínai buddhista irányzatok között.

De volt Kínának saját lótuszvirág-istennője is, Nü-kua, akit ősanyjukként tisztelték, azt mondták, hogy egy lótuszvirágban lakik, ő hozza el, vagy ő tartja vissza az esőt. Ő teremtette az embereket is olyan módon, hogy agyagból figurákat formált, életet lehelt beléjük, majd lótuszvirágokra helyezte őket, hogy "megszilárduljanak." Ma már nem sokan tudnak Nü-kuáról, de a lótusz változatlanul népszerű, és sok kínai lányt neveznek el erről a világról.
Japánba a buddhizmussal együtt kerültek el a lótuszvirág-ábrázolások. Japánban idegen virág maradt, bár számos versben a szépség szimbóluma.

 

A jógában a csakráknak nevezett erőközpontokat lótuszvirágoknak ábrázolják, pl. a muládhára négy szirmú, piros lótusz, a szvádhisthána hatszirmú és narancsvörös, a manipúra tízszirmú és kék, a piros anáhatának 12 aranyszínű szirma van, a visuddhának tizenhat hamuszínbe játszó vörös, az ágjának csak kettő, de vakítóan fehér, a szahaszrára meg, ahogyan a neve is mutatja, ezer szirmú, mindenféle színű, de főként arany. Nem ez az egyetlen leírás a csakrákról. A Jóga-Kundaliní Upanisád még nem ismeri ezt a szimbolizmust, a Dhjánabindu felsorolja ugyan a csakrákat, de csak a szív-központról beszél részletesen:

"A szíven egy nagy, nyolcszirmú lótuszvirág van, ebben él a szellemi lélek fény formájában, és egészen kicsi, kisebb, mint az atom. Amikor a délkeleti, piros szirmon pihen meg, akkor alvásra és lustaságra hajlamos. A déli, fekete szirom gyűlöletre és haragra készteti, a délnyugati, kék sziromra érkezve bűnös és káros dolgokra vágyik. Amikor a nyugati sziromra ér, amely olyan, mint a kristály, akkor szerelmes lesz, az északnyugati, rubinvörös szirom kóborlóvá és közömbössé teszi. Észak sárga szirmán boldognak és szeretetteljesnek érzi magát, az északkeleti, lapis lazuli szirmon pénzt szerez és adományoz. Ha elakad két szirom között, akkor a test harmóniája megbomlik, zavarok és betegségek keletkeznek. De a szellemi lélek igazán csak akkor boldog, amikor a lótuszvirág közepén marad, ilyenkor mindent tud, mindenhez ért, extázisában énekel és táncol." (DU 94)

forrás: Internet